top of page
Search

Újévi fogadalmak - szorongás nélkül

Az újév az újrakezdés és a változások időszaka – vagy legalábbis annak tűnik. Január elsejéhez közeledve sokan hosszú listát írnak – lehet, hogy csak fejben – arról, amit az új évben meg akarnak valósítani. Ezután nagy lendülettel bele is vágnak fogadalmaik valóra váltásába, ám hiába a nagy lendület, a próbálkozások gyakran már néhány hét alatt kudarcba fulladnak. Ez a kudarcélmény szorongást, belső feszültséget, sőt még önbizalom csökkenést is okozhat.



Mi állhat a háttérben?

  1. Túlzott elvárások

    Az irreálisan magas célok, mint a „minden nap edzek”, esetleg túl rövid határidőkkel kiegészítve, mint a „január végére lefogyok tíz kilót”, könnyen nyomás alá helyezhetnek minket. Kutatások szerint a túlzott elvárások növelik a szorongás kockázatát, mivel a teljesíthetetlen célokkal való szembesülés frusztrációt eredményez[1].

  2. Kudarckerülés

    A fogadalmak mögött gyakran a múltbéli „hibák” kijavításának szándéka áll. Ha a negatívumokra koncentrálunk, az rosszul hat az önértékelésünkre és ez szorongással tölthet el minket[2].

  3. Rugalmatlanság

    Az újévi fogadalmak merev keretet szabnak: ha egyszer hibázunk, úgy érezzük, elbuktunk. Ez a „mindent vagy semmit” gondolkodásmód belső feszültséget generál, és könnyen elvezet a motiváció elvesztéséhez.


Hogyan tegyük szorongásmentessé a fogadalmakat?

  1. Tűzzünk ki reális célokat!

    Kis lépésekben haladjunk: a „minden nap edzek” helyett próbáljuk ki a „hetente háromszor sportolok valamit” célt.

  2. Tűzzünk ki pozitív célokat!

    Ne a múltbeli kudarcokból induljunk ki, hanem arra koncentráljunk, amit el szeretnénk érni. Nem valaminek a hiányát, hanem valaminek a megvalósítását tűzzük ki célul!

  3. Tűzzünk ki néhány célt!

    Senki sem tud tíz új dolgot egyszerre véghezvinni az életében. Két-három új szokás kialakítása épp elég feladat egy esztendőre!

  4. Gyakoroljuk a rugalmasságot!

    Ha hibázunk, ne hagyjuk annyiban, folytassuk! A változás egy folyamat, nem egyik napról a másikra történik és belefér, hogy nem mindig minden sikerül.

  5. Keressünk társakat!

    A közös cél, legyen ez közös edzés vagy egy időben végzett fogyókúra támogató hátteret ad, amikor motivációt vesztünk. Jó érezni, hogy nem vagyunk egyedül!

  6. Ünnepeljük meg az apró sikereket!

    Koncentráljuk a mindennapi apró sikerekre! Vezethetünk róluk naplót is, amit visszaolvasva joggal lehetünk büszkék magunkra és „veregethetjük meg a vállunkat”.


Az új év, mint lehetőség, nem kényszer

Az újévi fogadalmak lehetőséget adhatnak arra, hogy átgondoljuk céljainkat, szokásainkat. Az új év nem verseny, hanem egy újabb lehetőség arra, hogy új szokásokat vezessünk be, és mindeközben türelmesebbek és elfogadóbbak legyünk önmagunkkal.


Mit tehetünk minden nap?

Tegyünk valamit magunkért! Fordítsunk akár csak 10 percet arra, ami feltölt! Ha erre tudatosan figyelünk, érezhetően javulni fog a közérzetünk!


Ha szokásaid megváltoztatásához, új rutinok kialakításához támogatásra van szükséged, a gyógynövényes AnxioControl filmtabletta természetes segítséget nyújthat. Segíthet a kattogó gondolatok elcsitításában és az általános lelki egyensúlymegtartásában. Ha szeretnéd kipróbálni, új vásárlóként a NEW20 kuponkód beírásával 20% kedvezménnyel rendelheted meg webáruházunkban. PRÓBÁLD KI MOST!


[1] Hagger, M. S., & Luszczynska, A. (2013). Implementation Intention and Action Planning Interventions in Health Contexts: State of the Research and Proposals for the Way Forward. Applied Psychology: Health and Well-Being, 6(1), 1–47. doi:10.1111/aphw.12017

[2] Carver, C. S., & Scheier, M. F. (1998). On the Self-Regulation of Behavior., Cambridge University Press, doi:10.1017/CBO9781139174794

 

 
 
 

留言


Iratkozz fel és értesülj akcióinkról!
Új feliratkozóink 10%-os kedvezménnyel vásárolhatnak webshopunkban.

Köszönjük!

Anxiocontrol EP107 Anxiofit Anxiocontrol szorongáscssökkentő Szorongás Szorongáscsökkentő szorongás tünetei generalizált szorongás szorongás kezelése szorongas szorongás jelei generalizált szorongás tünetei szorongás testi tünetei szorongásos zavar pánikbetegség szorongásos betegség szorongásos zavarok a stressz generalizált szorongásos zavar szorongás tünetek mi a szorongás szorongás fizikai tünetei generalizált a szorongás tünetei szorongásoldó nyugtató stressz szorongás mi az a szorongás természetes szorongáscsökkentő szorongas jelei a szorongás szorongásra szorongásos betegség tünetei szorongás okozta testi tünetek, szorongás pszichológia szorongás gyógynövénnyel szorongás csökkentése

AnxioControl Herbal 30x természetes kamilla kivonatot,

B6-vitamint és egy különleges Echinacea (EP107™)

 kivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta (30x)

Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

 

OGYEI notif. szám: 25249/2020

Gyártja: Labialfarma S.A. Ed. Labial. 1,

Felgueira 3450-366 Sobral - Portugal

Forgalmazza: Anxiofit Kft. 

1033 Budapest, Tanuló utca 3.

bottom of page